Virág és Valencia

2023.máj.13.
Írta: jaszvirag Szólj hozzá!

3-4 napos valenciai kiruccanás - praktikus útiterv városnézéshez

Valenciába Budapestről a nyári menetrend szerint kedden és szombaton üzemeltet egy-egy járatpárt a Ryanair. Tehát már néhány napos kiruccanást is könnyedén lehet tervezni Spanyolország harmadik legnagyobb városába. A keddi általában délutáni-esti gép, a szombati pedig hajnali, illetve reggeli.

Útiterv szombat reggeli érkezéssel és kedd délutáni-esti indulással

  • Szombat

Szombaton nagyon korán kelsz majd otthon, így valószínűleg nem kipihenten érkezel meg Valenciába. Ha nem foglalhatod még el a szállást, helyezd el csak a csomagot, és attól függően, melyik környéken foglaltál szobát vagy lakást, ugorj be egy közeli bárba. Reggelizz kényelmesen, igyál egy finom kávét, vedd át a spanyol életérzést!

Miután lepakoltál és felfrissültél a szálláson, valamilyen pihentetőbb programot érdemes keresni. Ha a tenger közelében vagy, oda kisétálhattok pihenni, koktélozni, ám ha a városban, akkor a Turia Park lesz a legjobb első kaland. A nagyjából 10 km hosszú park változatos területén kellemes sétákat lehet tenni, több kioszkban frissítőket, nassolni valókat vásárolhatsz, ülőhelyek is vannak, így egyszerűbb ételeket, például melegszendvicset enni is kényelmesen tudsz. Ajánlott ital itt a Tinto de verano, ami egy Sangriánál kevésbé édes, citrusos, vörösbor alapú, kb. 2%-os alkoholtartalommal bíró nyári itóka. Ahogy itt adják, enyhén szénsavas, jeget, narancsot és citromot dobnak bele. És persze, millió narancsfa, pálmafa és más egzotikus növény közt töltődhet a frissen érkező turista!

ke_pernyo_foto_2023-05-13_21_54_12.png

Ha nem innál alkoholt, van horchata (orxata, ejtsd: "orcsáta") és frissen facsart narancslé is a kioszkban! Itt épp a városi bringázás közben pihentünk meg. (App hozzá: Valenbisi)

Esti programmal itt ne nagyon számolj, mert ágynak fogsz dőlni... :)

Amennyiben Airbnb-t béreltetek, mindenképp vásároljatok be estére, reggelre, mert vasárnap csak a kisebb supermercadók vannak nyitva, a nagyok, mint a Consum, a Mercadona vagy a Lidl, merthogy az itt is van, nincsenek! Sőt, a négynapos munkahét kísérleti idejében hétfőn is erre kell számítani, bár ennek most az első szakasza lezárult, de sosem lehet tudni, mikor kezdik újra. A siesta szent és a munka-magánélet egyensúly itt egy kicsit másmilyen.

  • Vasárnap

Amennyiben nincs a szálláson reggelitek - vagy elfelejtettetek szombaton bevásárolni -, ugorjatok be valamelyik helyi pékségbe, vagy ahogy spanyolul van: panaderíába, esetleg egy kávézóba, mivel szinte az összes helyen tartanak friss pékárut is. Sőt, azok a bárok, amelyek hajlandóak kinyitni, reggel kávézós-péksütizős helyek, este pedig ivókká alakulnak át.

Érdemes vasárnap útba ejteni a Ciudad de las Artes y las Ciencias-t, ami a Művészetek és Tudományok Városa, azaz a modern, kicsit futurisztikus, Santiago Calatrava által tervezett városrész Valenciában. A Turia Park déli részében található komplexum, amely számos épületével, az Umbracle nevű pálmaházzal és monumentális hatásaival igazából egy bármi mással összehasonlíthatatlan élményt ad, annyira egyedi arculattal bír. Múzeumozás mellett erre található az Oceanografic is, ami az itteni Tropicarium. Gyerekekkel és kíváncsi felnőttekkel érdekes program!

ke_pernyo_foto_2023-05-13_21_52_23.png

Ez egy esti képem róla, nem tudtam kihagyni, de nappal is ilyen lehengerlő, ezt megígérem!

Innen ki lehet sétálni a 15-20 percre található ikonikus Russafa negyedbe és a Gran Vía negyedbe, ahol kiváló éttermek, bárok és - szerintem legalábbis - franciás hangulat, árnyas utcák és még pálmás sugárutak sora is várja a látogatót. Főleg helyiek járnak ide enni-inni-mulatni, Russafa koktélos-bulis részeire még helyi hipszterek és különféle bevándorlók, hiszen ez az itteni "Bulinegyed". Az ebédet nem érdemes elsietni, időzzetek kellemesen a teraszon vagy a hangulatos enteriőrök közt! Ha autentikus spanyol ételt ennétek, olyan helyre üljetek be, ami kimondottan tapasozó, hiszen ezek a negyedek amúgy a világkonyháról szólnak, kubai étkezdétől az argentin steak-ezőn és a szusibárokon át az olasz bisztrókig.

Mi a tapas? Kis adagnyi ételek, amelyekból többfélét kér ki az ember italok mellé, illetve megosztja az asztaltársaival. A spanyolok imádnak megosztani kaját. Ha nem tapas néven jelölik az étlapon, és nincs rajta angolul, a "para compartir" (megosztásra) kifejezést keresd! Jellemzően rántott vagy sült tengeri dolgok, sült krumpli, chorizo, paradicsomos húsgolyók, sajt- és sonkatál szerepelnek ezen a listán.

ke_pernyo_foto_2023-05-13_21_51_21.png

Klasszikus (esetünkben halmentes) tapasok: sült Padrón-paprika, húsgolyók, vörösborban sült chorizo, meg félig kilógva a sarokban egy mini szendvics kolbászkrémmel és sajttal.

Amennyiben nem jártatok előző nap a tengernél, a modern városrész előtt felpattanhattok buszra is, és menjetek ki El Salerbe, nagyjából fél óra, a Google útvonaltervezője pontosan jelöli, Pinars megállóig kell menni amúgy. A városi strandokhoz képest itt kicsit vadregényesebb táj fogad majd, egy nemzeti park területén ráadásul. El Saler picike, a buszmegállóknál viszont van egy kis tér és néhány étterem - isteni paellát adnak a Casa Teresa nevű helyen, sokféle változatban a valenciai autentikustól a vegetáriánuson át a tengeri herkentyűs fekete rizsig.

Figyeljetek arra, hogy a konyhák fél 4-4 magasságában be szoktak zárni számos helyen, a városon belül is, tehát ha nyitva is a hely, ilyenkor csak inni lehet. Mindig érdemes rákérdezni, mielőtt helyet foglaltok, van-e még konyha, amennyiben nem mondják maguktól. Ha nem értenek angolul, akkor használjátok a cikk végi "szószedet" ide vonatkozó mondatát.

ke_pernyo_foto_2023-05-13_21_51_57.png

El Saler szépséges partja, bár nem nyári forgatagban, mert olyan képem nincs még :)

  • Hétfő

Jöhet az óváros-túra, ha a Colón felől érkeztek, ami a városközpont tulajdonképpen, és természetesen van metróállomása, érdemes a Plaza del Ayuntamiento felé indulni. Ne lepődjetek meg, ha néhány tér, utca írásmódja más, az valenciai nyelven van, de ki lehet következtetni! Innen érdemes kicsit észak felé orientálódni, és becélozni a Mercado Centralt, azaz a központi piacot. Bent vegyetek nyugodtan ennivalót, kóstolót, kolbásztól a paellán át a sajtokig, smoothie-kig és gyümölcssalátáig, minőségi termékek és korrekt árusok vannak. A piaccal szemben található a Lonja de la Seda, a valenciai Selyembörze, ami a 15. században épült, igazi gótikus műemléke a városnak.

ke_pernyo_foto_2023-05-13_22_05_31.png

A Selyembörze belső tere

A piactól az óváros utcáin csalingázva érdemes megkeresni Plaza de la Reinát, szintén egy szép nagy tér, körbe éttermekkel, cukrászdákkal. A csücskében pedig ott van a valenciai katedrális, benne a Szent Grállal. Nem vicc. Tényleg nálunk "lakik"! Innen, a katedrális mellől egy klasszikus óvárosi összekötő utcán még egy kellemes térre fel lehet jutni, ez a Plaza de la Virgen. Szökőkúttal, teraszokkal, galambokkal - ahogy azt egy mediterrán tértől el lehet várni.

Innen minden nagyobb csomópontot érintettél, bármely utcán elindulhatsz tovább. Ahhoz képest, hogy Valencia nem olyan nagy, mint mondjuk Barcelona, a gótikus negyede meglepően kiterjedt. Az utcákból kis terekre kerülsz át, a kis terek újabb utcákra visznek el... Az említett térről le tudsz sétálni, nem kimondottan rövid út, de hangulatos, igazi óvárosi, egy másik szuper térre, a Plaza del Patriarcára, a séta közben az óváros igazi esszenciáját érintve - és a térről rövidesen visszaérve a Colón városközponthoz.

ke_pernyo_foto_2023-05-13_22_08_36.png

A Plaza de la Virgenen fotózkodni is érdemes!

Konkrét múzeumokat nem fogok ajánlani, ez ízlés dolga, figyeld a térképet, milyen látnivalókat ajánl fel. Ez egy útvonalterv! :) Valenciában amúgy nem a hétfő a múzeumi zárvatartás napja, hanem vagy változó, vagy pedig a kedd jellemző. Én egyébként intuitív csavargó vagyok, így lehet igazán befogadni egy város hangulatát, lüktetését, a térképet, ahogy a leírásban is láthatod, a pontok összekapcsolására használtam mindig, és más embereket is így vezetek itt körbe.

  • Kedd

A repülés előtt még érdemes egy rövidebb programot beiktatni, erre szuper választás a Jardín Botánico, azaz a város botanikus kertje. Innen 8-10 perc sétára van az Ángel Guimerá metróállomás, ahonnan jár metró a reptérre egyenesen. A metró közelében pedig van csomagmegőrző - a térkép mutatja -, szóval addig ott pihenhetnek a csomagok, amíg ti még felfedezitek a kertet, esetleg a közelében esztek vagy isztok valamit indulás előtt.

ke_pernyo_foto_2023-05-13_22_11_19.png

Mesés hely töltődni a hazaút előtt!

Spanyol turista-szószedet

Ezek a leggyakrabban előkerülő spanyol fordulatok, amikor turistáskodik az ember, és mivel Valenciában igyekeznek, próbálkoznak, de nem beszélnek túl jól angolul, plusz örülnek, ha valaki spanyolul mond nekik pár szót, érdemes megtanulni ezt a néhány mondatot. Illetve, ez az én személyes "mániám", de szerintem illik is, amikor elmegyünk egy idegen országba nyaralni, legalább a köszönéseket, a köszönömöt, vagy egy "merre van"-t használni a vendéglátók nyelvén!

  • Szia / jó reggelt vagy napot / jó délutánt / jó estét vagy éjszakát - ¡Hola!, (a h-t nem ejtik, tehát "ola" :)), Buenos días (jól látod, nincs külön reggeli köszönés, ez a reggel és a nappal is), Buenas tardes délután-kora este, Buenas noches utána vagy éjjel
  • igen / nem / köszönöm / szívesen (nincs mit) - sí / no / gracias (a c itt sz, illetve az a-t érdemes megnyomni, nem az i-t!)  / de nada
  • elnézést / kérem / viszlát - perdón / por favor / adiós, (hangsúllyal az ó-n, semmiképp se az i-n, szintén :))
  • Merre van a mosdó? -¿Dónde está el aseo? (Feliratként a "lavabo" is mosdót jelöl erre, ez valenciai és katalán jellemző.)
  • Két jegyet kérek! (metró, busz esetén) -¡Dos billetes, por favor! (A dupla "l"-t egy hosszú j-nek ejtik... Tehát a paella is "paejja" egyébként :))
  • Két jegyet kérek! (múzeumbelépő esetén) - ¡Dos entradas, por favor!
  • Nyitva van a konyha? - ¿La cocina está abierta? (az első c az k, a második meg sz, tehát "koszína")
  • Asztal két főre - Mesa para dos. (Nem udvariaskodós nép, ha előtte szépen köszöntök, akkor ennyi elég lesz nekik. Sőt, lehet, hogy maguktól is kérdezni fogják, hogy ¿Para dos? :))
  • Kártyával / készpénzzel - con tarjeta (a j-t erősebb h-nak ejtik) vagy en efectivo (a c az itt k)

ke_pernyo_foto_2023-05-13_21_53_21.png

Egy klasszikus itteni sugárút sétáló szakasza...

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind "friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

Ezért világsztár a valenciai narancs

Ha narancs, akkor Valencia! Otthon talán - mármint, otthon alatt most Magyarországot értem - az andalúz narancsokról többet hallani, de az igazi világhír bizony a lehengerlő valenciai narancsé!

img_0724.jpg

Szerelmes "Narancsvidék"

Ahhoz, hogy megértsük a valenciai büszkeséget és általános rajongást a narancs iránt, érdemes tenni egy sétát a kultúrtörténet narancsligetében.

Van egy szófordulat Spanyolországban: "mi media naranja", azaz "az én fél narancsom". Magyarul ez teljesen értelmetlen, de nagyjából a "másik felem" kifejezéssel egyenértékű, az ember a párjára szokta kedvesen használni. A tanárunk elsők között tanította meg nekünk, (pedig ő magyar :)), mint egy nagyon aranyos és egyben nagyon spanyolos frázist. A valenciai narancsfák virágai ráadásul a szerelem egyik szimbólumának számítanak ezen a vidéken.

A kifejezés története pedig egészen az ókori görög filozófusig, Platónig mutat vissza, állítólag ő alkotta meg azokban az időkben, amikor a világ elkezdett a környékbeli narancsokba beleszeretni. A legédesebbek pedig már akkor is a Valencia tengerparti vidékein termő példányok voltak, legalábbis, amennyiben hihetünk a korabeli leírásoknak.

Valencia-narancs vagy valenciai narancs?

Nem keverendő össze a kettő! Míg előbbi egy Amerikában, a 19. században megalkotott hibrid narancsfajta, utóbbi minden, konkrétan Valenciában termő narancsra vonatkozó megnevezés. Ami magában foglalja például a vérnarancsot is.

A klasszikus valenciai narancs egyébként átlagosan 7-10 cm-es átmérővel rendelkezik, tehát nagyobbacska, lehet kerekded vagy ovális is, felülete pedig jellemzően feszes és érdes, héja nem kimondottan vastag.

ke_pernyo_foto_2023-03-28_18_05_02.png

Barátkozom velük a Café de las Horas nevű helyen, aminek nemcsak az atmoszférája lehengerlő, de mindig tele van friss narancsokkal is... Az óváros szívében, a Plaza de la Virgentől fél perc sétára található.

"Spanyolország gyümölcsöskertje"

Nem véletlenül érdemelte ki Valencia tartomány ezt a megnevezést, hiszen az itteni ültetvényeken termő - azaz valenciai narancsok - íze különlegesen finom és édes. Nem meglepő módon, ezt az itteni mediterrán éghajlatnak, a sok napos órának, a lágy szellőnek, a termékeny talajnak és a megfelelő öntözésnek köszönheti.

Ha érzékletesen kéne az ízvilágáról, jellegéről leírást alkotni, azt mondanám, rendkívül lédús a valenciai narancs, és tényleg nagyon édes, ez nem csak egy PR-szöveg..., ám mellette jelen van az aprócska savanyúság is, amitől mégis frissítő aromára tesz szert. Cukortartalmáról egyébként az is árulkodik, hogy iszonyúan ragadni tud az ember keze, ha véletlenül érintkezik akár egy szelet naranccsal is. Szóval, csak óvatosan... :)

Facsard, idd meg, kezdd elölről

Nyilván enni is lehet, de igazán facsarásra ideális, a klasszikus valenciai reggeli például úgy néz ki, hogy pirítós + nyersen passzírozott, friss paradicsom + olívaolaj és só + egy pohár narancslé. Na jó, a kenyérre időnként rákerül egy szelet ibériai sonka is. Majd utána érkezhet pár falat édesség, esetleg gyümölcs és kávé, de ez lehetséges, hogy már egy következő étkezésbe csúszik át. (Meg egyébként sör..., igen, sörözgetnek reggel-délelőtt, kis pohárral, lassan eliszogatva.)

ke_pernyo_foto_2023-03-28_18_04_25.png

Nem egy gasztroblogger műremek ez a fotó, de nem is annak készült: a helyiekhez hasonlóan, kimentem futni a Turia Parkba, majd megreggeliztem az egyik kis kioszkban. Így néz ki az említett reggeli a gyakorlatban, félúton az éhség és a jóllakottság közt.

Az itteni supermercadókban általában van is kihelyezve facsaró-állomás, ahol a saját friss zumo de naranja-ját, azaz narancslevét magának le- / kipréselheti pillanatok alatt bárki.

"Valencia Vize"

Az Agua de Valencia, azaz Valencia vize nevű ital egy csalóka és aljas teremtmény! Alapját nem meglepő módon a valenciai narancsból FRISSEN facsart lé képezi, majd ebbe kerül GIN, VODKA, CAVA, azaz spanyol pezsgő, továbbá jégkocka. Itatja magát, aztán szépen fejbever a napos teraszon ücsörögve, persze nem a magam tapasztalatából tudom, hanem egy ismerősöm haverja mesélte... :)

Ha valaki palackban vinne haza belőle, megteheti, bár nem eredeti formájában: a reptéren kapható Agua de Valencia, narancssárga üveget érdemes a Duty Free-ben keresni, de ez egy likőr-jellegű ital, amely alap-ízvilágában némiképp hasonlít az ezt ihlető eredeti változatra. Finom, csak másképp.

ke_pernyo_foto_2023-03-28_18_05_17.png

Szintén Café de las Horas - ha nem találnál szabad helyet, elvitelre is kérhetsz Agua de Valenciát.

Szóval, a valenciai narancsokról ki lehet jelenteni...

...hogy semmilyen titkuk nincs, egyszerűen megfelelő helyen és megfelelő kezek közt teremnek.

A városban fellelhető narancsfák kapcsán pedig korábbi cikkekben már említettem, hogy ezek NEM EHETŐ változatok, hanem dísznarancsok, kesernyés szappanízzel. Aki bátorkodik megkóstolni, nem mérgezi meg magát, de kellemes élményben sem lesz része, (a párom volt a vakmerő kettőnk közül, aki belekóstolt egybe.) Narancsokkal borított fákat Valenciában egyébként téli városnézések alkalmával érdemes keresni, ugyanis ekkor van szezonjuk, mostanra már csak elvétve sárgállik egy-egy kis gombóc a zöld levelek közt. Az ehető valenciai narancsok csúcsszezonja pedig áprilistól júniusig tart, de itt természetesen egész évben kaphatók.

359dbc0f-c528-4ffb-bbfe-9dd976c1d436.JPG

A festményeimen egész évben "teremnek" :)

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind "friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

Közlekedés Valenciában - érkezéstől indulásig

Egy kedves olvasóm kérte, hogy járjam körbe a valenciai városi közlekedés témáját, és úgy döntöttem, a reptéri leszállástól egészen a visszaindulásig mesélek róla egy kicsit. Turistáknak, kíváncsiskodóknak, közlekedés-kedvelőknek (én is ilyen vagyok), kiköltözésben gondolkodóknak...

Budapesttől Valenciáig...

Ryanairrel heti kétszer indul gép BUD-VLC-vonalon, pont most lesz átállás a nyári menetrendre, amikor egy keddi, illetve egy szombati járatpár közlekedik majd. A korábbi gép mindig a Budapestről induló. A hétvégi járat hajnali, a keddi pedig esti, összesen 2,5-3 órás útra lehet számítani. Valenciától nem messze található Castellón, oda a Wizz Air indít gépeket, de erről bővebbet nem tudok mondani, nem használjuk, mert eddig még nem találtunk rá okot. Árak tekintetében egyik sem épp az olcsó szintet súrolja, hiába fapados, de a repjegy-díjak emelkedése nem kizárólag a spanyol desztinációkat érinti, hanem általános. Castellónról annyit tudok különféle FB-csoportokból, hogy egyenes vonatjárat van rendszeresen a Valencia Nortéra, ami a város közepén található pályaudvar és kb. egyórás az út. Tehát vészmegoldásnak ez is használható.

ke_pernyo_foto_2023-03-21_11_52_37.png

Valencia egy december reggeli landoláskor - jól látható a Művészetek és Tudományok Városa és a tenger is...

A VLC reptértől a városközpontig

Mint szerintem számos utazónak, az első kérdésem jellemzően nekem is az, mielőtt elindulok valahova, hogy OK, mivel jutok el legyegyszerűbben a szálláshoz? Valencia ilyen esetben maga az álom: közvetlen metrójárat van a belvárosba, két vonal is közlekedik ezen a szakaszon, az L3-as és az L5-ös. A városközponti megállók a reptértől számított sorrendben: Ángel Guimera, Xátiva, (ennél található az Estación Norte is), a Colón, (ez a "legbelsőbb belváros"), illetve még az Alameda, ami már Turia Park túlsó oldalán helyezkedik el. Ebből következik, hogy a belvárosig 1 metrójeggyel el lehet jutni, (szakaszos kiosztás van, amit a mai napig mi sem értünk, mert kétszer ugyanannyit még nem fizettünk metrós utazásért - vonaljegyet vagy időkeretes jegyet tehát ne is várjon az ideérkező budapesti.) A legegyszerűbb, ha az első jegyét mindenki a pénztárban, nem pedig automatánál veszi meg, és innentől mindig ellenőrzi, mennyi kerete maradt még, illetve tölthet rá is később, kb. 1 perc alatt pénzt az erre alkalmas automaták valamelyikénél. Kétféle jegy van, ezek közül a "jobb" a TUIN, erre szó szerint pénz kerül, míg a másik típusú utazásszámot reigsztrál fel - így inkább előbbit érdemes kérni. Sőt, a reptéri viszonylatokon ezzel olcsóbb is az utazás! Maga az út egyébként 20-30 perc közt van, megállótól függően. Tehát nagyjából annyi, mintha valaki Budapesten az Örstől elmenne a Déliig.

Ha a fáradt vándor inkább taxival utazna, mert kényelmesebbnek érzi, nyugodtan tegye meg. Nincs messze a várostól a reptér, de nyilván, attól függ, honnan nézzük, én a központot használom középpontként. Ide Ft-ra átszámolva olyan 8-10 ezerbe kerül egy taxiút, és nem, Valenciában nem kell félni a reptéri kijáratnál sorjázó, fehérre festett, hivatalos városi taxiktól sem. Merthogy errefelé nem divat hiénázni, mint a magyar-szlovák-cseh-horvát tengelyen. Akkor sem húznak le, ha nyilvánvalóan világodról nem tudsz a repülés után, nemhogy Valencia városfelépítéséről. Aki nagyon biztosra akar menni, töltse le a Cabify appot, ez a spanyol Uber gyakorlatilag. Madridban utóbbi is van, ahogy Bolt Taxi is, de Valenciában ne keresd egyiket sem. A Cabify-ban amúgy olyasmit is be lehet állítani, minthogy szóljon-e a zene, de (ez Barcelonában volt mondjuk), még kisüveges vizet is felkínált nekünk a rendszer. Illetve, a másik hasonló a Free-Now, hogy melyik a jobb, azt egy kipróbálás után mindenki döntse el maga! :)

ke_pernyo_foto_2023-03-21_11_51_00.png

Legelső metrózásunk, még maszkban 2021. augusztus végén a reptértől...

Mivel nem vezetünk, autóbérlésről sajnos nem tudok nyilatkozni, de azt hiszem, az inkább Castellónból éri meg. Valencia nem nagy, a belső részek még egy kevésbé fitt embernek is bejárhatók gyalog, illetve összesen 6 normál metróvonala van, plusz 3-4 olyan, (a legutolsó építés alatt), amit mi inkább HÉV-nek hívunk otthon, tehát elővárosi kötöttpályás viszonylat. De itt metró-státuszban fut, és ugyanúgy a MetroValencia üzemeltetése alatt áll.

Városi közlekedés...

A metróhálózatokat használják elsődlegesen a helyiek, nyilván vannak olyan nagyobb megállók, amelyek több járatnak is csomópontjai. Ami a buszközlekedést illeti, inkább a hosszú vonalak jellemzőek, északról délre, keletről nyugatra, központból tengerpartokra... Az legészakibb tengerpart a Playa Patacona, míg a legdélebbi El Saler. Egyik sem tartozik a városhoz, de városi buszjáratok mennek ki, elővárosnak minősülő területek. A belvárosi buszközlekedés állítólag nem a legjobb, a Turia két partja közt például nem túl jó az összeköttetés - én ezt, bevallom, még nem vizsgáltam nagyon behatóan, mert inkább sétáltunk vagy bicikliztünk, a hosszú vonalakat próbáltuk csak ki. Ezek 20-30 perces utakat jelentenek egyébként a mi lakóhelyünktől, ami a klasszikus óvárostól 15 perc sétára van. Buszjegyet applikációból a legegyszerűbb venni, ennek EMTicket a neve. A felszálláskor nem QR-kód-leolvasás van, mint Budapesten, hanem aktiválni kell a jegyet, megmutatni a vezetőnek, aki nyomtat egy papír alapú blokkot róla. Rövidebb ideig tart, mint ahogy hangzik. Egy buszjegy amúgy másfél Euróba kerül, 1, 5 vagy 10 db-ot lehet venni, de az előre megváltott jegyeket csak 60 napig tárolja a rendszer!

FONTOS: ha több járat is megáll egy állomáson / megállóhelyen, akkor LE KELL INTETNI a megfelelő számú buszt! Ellenkező esetben, ha nincs leszállója, tovább fog haladni, be se áll a megállóba.

Két keréken...

A bicikliutak kifejezetten jól kiépítettek, aktívan használják is a helyiek meg a turisták ugyanúgy, nemcsak bringával, hanem elektromos rollerrel is. Mivel ez gyors, aránylag kényelmes megoldást jelent a közlekedésre, így rendkívül népszerű lett Valenciában, s bár néha elég ijesztően tudnak elsurranni az ember mellett, azért jellemző, hogy figyelnek másokra is, nem csak őrültködve száguldanak végig a biciklisávban. Aki turistaként téved erre, és pattanna bringára, megteheti a ValenBisi app letöltésével. A díjai a biciklizésnek nem kimondottan olcsók, viszont cserébe rengeteg állomáson várják városszerte a bringák a tekerni vágyókat. Egyébként még a nem rendszeresen bicikliző lakosok és azok is szívesen használják, akik egy saját kétkerekű tárolását nem tudnák megoldani a lakásuknál. Amivel érdemes óvatosnak lenni, az a város tényleges határából történő kitekerés, El Salerben például nincs állomás... Ez személyes tapasztalatunk, nyilván, a két bolond kitekert a városból, aztán rájött, hogy hoppá-hoppá, innen bizony vissza is kell jutni. És nem, nem voltunk elég edzettek ehhez a mutatványhoz, mivel akkor már 15 éve nem ült bringanyeregben egyikünk sem. Egy hétre lehet jegyet venni, az 13,30 Euró / ember / hét, és biciklizés során 30 percenként számol még plusz díjat a rendszer. De ha közben bringát cserél az ember egy másik állomáson, és nem éri el a fél órát egy adott bicóval, akkor ingyen van.

ke_pernyo_foto_2023-03-21_11_51_28.png

Már igencsak fáradtan, visszafelé útküzben azon az ominózus napon, amikor messzebb mentünk, mint kellett volna...

ÉRDEKESSÉG: El Saler, amiről beszélek, nem keverendő össze a Salerrel, a Művészetek És Tudományok Városa mellett található plázával. Aminek lábánál amúgy van egy nagy ValenBisi állomás is...

Biciklibérlés más módon, turistákra szakosodott üzleteken keresztül is lehetséges, mi viszont ilyennel még nem éltünk, mert mindig egyszerűbb volt szó szerint leakasztani egy ValenBisit, mint üzleteket kutatni Valencia óvárosában, ahol vélhetően a legtöbb ilyen megtalálható.

Ki a városból, de még nem repülővel

Ha valaki kiruccantást tervez városon kívülre, mind vonattal, mind távolsági busszal megteheti. Itt magáncégekhez talál jegyeket, a Rome2Rio vagy az Omio app például jó, ha kéznél van, mert átláthatóan listázza különféle célirányokba a járatokat árakkal együtt. Onnan továbblépve pedig online minden jegyet meg is lehet venni. Valencia vasúti forgalmát két nagy pályaudvar bonyolítja elsődlegesen, a Joaquín Sorolla, illetve a Valencia Norte. Ezek közt 10 perc a sétatáv, tehát mindkettő aránylag a város közepén helyezkedik el. Adott járatokhoz egyébként a két pályaudvar közt ingabuszok is viszik az utasokat.

FONTOS: Érdemes mindig alaposan megfigyelni az online vásárolt jegyeket, hogy melyik pályaudvarra irányítanak! Amúgy pedig nem kell megijedni, itt a vasúti pályaudvarokon is van biztonsági kapus ellenőrzés, de nyilván nem kell úgy kipakolni a folyadékot, esetleg elektronikai eszközöket, mint a reptéren, csak a kis táska, nagy táska, esetleg kabát küldendő át a röntgenen. Van emellett becsekkolás is az állomáson, ellenőrzik, "lecsippantják" a jegyet és a személyazonosító okmányokat.

Valencia gyorsvasúti közlekedésben is érintett, így például Madridba 1,5-2 óra alatt el lehet jutni, ami egy közel 400 km-s távnál egész jó teljesítmény. Vannak olyan vonatok, amik a két város közt meg se állnak máshol, de természetesen közeli kisebb városokba is el lehet jutni más járatokkal, 100 km-ként nagyjából akadnak vasútállomások. Üzemeltető cégtől függően - a Renfe, az Ouigo és az Iryo a legnagyobbak -, előfordulnak olyan járatok, ahol a szállítható csomagok a repülőgéphez hasonlóan méretre limitáltak. Sima IC vonatok is közlekednek, több megállóhellyel és lassabban, de ezek a vonatok is kulturáltan néznek ki, minimum mozgóbüfés nassolni való, illetve víz- és kávévásárlási lehetőség is elérhető rajtuk. Az állomások pedig a legtöbb esetben hasonlóak egy reptérhez, kávézó, rendezett mosdó, biztonsági személyzet, de még szuvenírbolt is van - a pályaudvarokon ezekből többet is találni... Ára ennek megfelelően van is a vonatozásnak, kb. 200 km-re egy InterCity retúrjegy (tehát oda és vissza) 30 000 Ft körül mozog másodosztályra.

ke_pernyo_foto_2023-03-21_11_49_51.png

Feketén-fehéren: 200-300 km / órával utaztunk a gyorsvasúton

A buszozás kissé hektikusabb, ugyanis NAGYJÁBÓL van megadva megállóhely, egyébként nincs olyan jelölés, mint otthon. Ami nem definiált buszállomás, pályaudvar, ott hellyel-közzel a Google Maps alapján lehet belőni, hova is érkezik majd az autóbusz, táblát ne is keressen az ember. Számos kisebb város vonat helyett távolsági busszal közelíthető meg, szintén különböző magáncégek által üzemeltetve. Emellett nem ritkák a nagyon hosszú, országot átszelő járatok sem, amelyek 6-8-10 órás utakat tesznek meg A-ból B-be.

Hazaindulás

A reptérre kijutni már tudjuk, hogy miként lehetséges, és mivel pici reptérről beszélünk - ha nincs feladós csomag - nem is kell 2-3 órát rászámolni. 1,5 órával előbb elég kiérni, az EU-s biztonsági sor is gyorsan halad általában. Vannak persze néha latinos káoszok, amikor mintha senki nem lenne a helyén, de cserébe legalább kedvesek. Engem pont a napokban szedtek ki elég komolyan a sorból - száraz sampont használtam indulás előtt, amiről tudtam ugyan, hogy kockázatos, de nem érdekelt..., hát, mindenem csupa fehér por-maradvány volt -, de akkor is abszolút aranyosan viselkedtek. A végén még a vállam is megsimogatta a hölgy, mosolygott, pedig nem tűntem ijedtnek, és szabadkozott, hogy ez a dolguk... Mivel nincs benne Spanyolország 5 legnagyobb forgalmat bonyolító repterében a VLC, ezért a fejlesztések se érkeznek túl gyorsan, itt még mindent ki kell pakolni - folyadék, kisebb-nagyobb műszaki cikkek ugyanúgy ide értendők. Maga a reptér pedig most tart a felújításának vége felé, ami évek óta zajlik több ütemben. Egy átlátható, logikus felépítésű "aeropuertóról" beszélünk, ahol nincs mindig óriási embertömeg, így a tapasztalatlanabb utazók, első repülők számára is jó kezdet lehet, ha Budapestről Valenciát tűzik ki úticélnak.

ke_pernyo_foto_2023-03-21_11_51_50.pngAeropuerto de Valencia és a modell-repülő a terminálban

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind "friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

A 7 legtutibb látnivaló Valenciában: ingyen vagy pár Euróért

Az, hogy a nyaralás tervezésekor kigyűjtjük, milyen látnivalókkal találhatjuk szembe magunkat az adott helyen, alapvető. Legalábbis azoknak, akik nem a pihenős-tengerparton fekvős kiruccanást preferálják. Aki utazó, tehát nem nyaralni megy, hanem hosszabb időt tölt egy adott helyen, nyilván lazább tempóban, de szintén vágyik a felfedezésre... És mi a helyzet a kiköltözőkkel? Ha magunkból indulok ki, nos, nálunk lényeges volt, hogy az alábbi mondatok gyakran elhagyják a szánkat: "Nem ruccanunk el oda, csak egy laza délutánra?... Ma semmihez nincs kedvem, de oda kinézhetünk... Hazafelé nem ugrunk be oda, csak egy órára?"

A kiemelt betűs részek olyan látnivalókat takarnak, amelyek nem-turistaként is bármikor felfedezhetők, ahol bármikor eltölthet az ember 1-2 órát, és nem konkrét program, de nem is otthonülés. Számunkra szempont volt, hogy mindenképp olyan városban éljünk, és annak is egy olyan környékén, ahol 10 perces sétatávolságban is "ki lehet mozdulni", anélkül, hogy az ember bármilyen komolyabb programot tervezne... Ez az egyik, amit úgy szeretek Valenciában!

A Mercado Central kívülről - magáról az épületről a cikk végén írok :)

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_19_41.png

Turia, a kiszáradt folyómederből lett várospark

Most akkor képzeljétek el, hogy Budapesten a Duna olyan árvizet generál, hogy inkább az elvezetése mellett döntenek, a medrét hagyják kiszáradni, majd parkosítják. Ez történt Valenciában, és a 20. század közepétől a végéig folyamatosan fejlesztették, változtatták a kiszárított folyómeder arculatát. A 9 km-en át kanyargó zöldterület kettévágja a várost, és 18, ebből számos történelmi híd fut át felette.

Amikor kellemes időtöltés a cél, akkor a Turia sokoldalú lehetőséget ad. Pikinikterek, pálmaparkok, narancsfás ligetek, sekély műtavak és a modern múzeumi negyed várják a nezlődni vágyókat... Míg a mozgékonyaknak futópálya, külön biciklisávok, sportpályák és szabadtéri fitnessparkok adják meg, amit keresnek. Mi nagyjából 7 perc sétára lakunk az egyik Turia-lejárótól, így nem kell külön felkészülni egy kis kiruccanásra, bármikor ki lehet menni fejet szellőztetni vagy egy bérelhető ValenBisivel kicsit tekerni a parkban.

Ízelítő a Turia Parkból:

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_18_58.png

A modern múzeumi negyed

Nem ez a hivatalos neve, hanem "Művészetek és tudományok városa", de igyekeztem érzékletesen megfogalmazni azt, amit ott kap az ember. Santiago Calatrava tervezte a nagyjából 20 éves komplexumot - több éven át, több ütemben zajlottak az építkezések és átadások. A Zene Palotája, a Művészetek Palotája, az Opera, a Tudományok Múzeuma, a modern művészetek kiállítótereként is szolgáló Pálmaház, az Oceanográfic (azaz egy Tropicarium-jellegű állatkert) is itt találhatók. Ezek látogatása, programjai nyilván nem ingyenesek, nem is feltétlenül olcsók, de az épületek közt tett séta már önmagában elképesztő élmény. A monumentalitás Gaudí által inspiráltan jelenik meg Calatrava világhírű épületein, amelyek közt sétálva az ember óhatatlanul azt gondolja: mekkora csoda, milyen hatalom a művészet és a tudomány! És nem kicsinek érzi magát ettől, hanem beletágul a hatalmasságába... OK, ez nem volt túlzottan objektív, elég személyes indíttatásból írtam, de sokan számoltak már be hasonlókról!

A repülőről is látszik, miközben ereszkedünk Valencia felett...

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_18_35.png

A Botanikus Kert

A város fő botanikus kertje, amely a Valenciai Egyetemhez tartozik, 2,5 Eur / fő (normál jegy) áron látogatható, és ez nem időkorlátos! Bár már az 1500-as évek közepén elindultak itt a növénygyűjtések, tanulmányozások, egészen az 1700-as évek végéig várni kellett arra, hogy a város elkerítse ezt a részt, és múzeummal, oktatási területtel, konferenciateremmel együtt mindennapi működésbe hozza. A számos különleges növény, rengeteg pálmafa tövében elhelyeztek padokat, így akár olvasni, rajzolni, tanulni, meditálni is ki lehet járni oda. Időszakos kiállítások is szoktak lenni a kertben található kiállítótérben, erre is mindig érdemes benézni, mert egyáltalán nem csak a növényekhez köthető témákkal várnak. (Nekem például a Latin-Amerika piacainak életét bemutató fotósorozat égett nagyon az emlékeimbe.) Nyitvatartása szezonális, a sötétedéshez kötött, (télen pl. este 6-ig látogatható).

Hangulat, nyugalom január elején:

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_31_52.png

El Cabanyal és a Las Arenas Beach

El Cabanyal nem éppen a luxifenszi negyedek közé tartozik, viszont nagyon érdekes története van. Egykor halászok lakták ezt a kerületet, amely egyik részén többszintes épületek, birtokok voltak karcsú tornyokkal, másik felében pedig a halászok ingatag, fehérre meszelt, apró épületei nádtetővel, amiket egy-egy vihar gyakran megtépázott. Az 1700-as, 1800-as években három nagy tűz is lecsapott a környékre, így újra kellett gondolni az építkezéseket. Ezt követően egyre többen érkeztek ide nyaralni a középosztály tagjai közül, és megjelent a helyi építkezésben a modernizmus... Minden tulajdonos belevitte egyéni stílusát, így az épületek az azonos stílus ellenére, egyformának egyáltalán nem nevezhetők. Érdemes nézni a homlokzatokat, egyéni csempéikkel.

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_29_41.png

Időközben a környék egy kicsit lerobbant, nem is a legbiztonságosabb része Valenciának, de voltak, akik felfedezték maguknak. El Cabanyal központi szereplője lett egy fejlesztési tervnek, ami nagyjából 1600 ház lebontásával járt volna, ám ez ellen kiálltak a lakosok, és az eseményeknek Spanyolország-szerte híre ment. Bár a házak végül megmenekültek, védettséget kaptak, és bontás helyett az eredeti állapotukba való helyreállítás győzött, a rehabilitáció üteme is lelassult, így a környék egyszerre vált kallódóvá és valahogyan mégis feltörekvővé...

Innen közelíthető meg, illetve ide tartozik a Las Arenas nevű partszakasz is gyalogosan. Igazából bármelyik partját írhatnám Valenciának, hiszen mindegyik ingyenesen használható. A Las Arenas az egyik leginkább kiépített, csodás étterem-sorral és pálmás sétánnyal várja a látogatókat. Tulajdonképpen egész évben, hiszen a nyitvatartások itt nem minden hely esetén szezonhoz kötöttek, és bizony-bizony, vannak, akik a partra, ha nem is fürdeni, de sétálni, sportolni télen is kijárnak.

Az óváros: El Carmen és a Central Mercat

Erről talán teljesen felesleges külön írni, mert bármelyik spanyol nagyváros régi részeibe keveredik be az ember, mintha folyamatosan üldöznék a látnivalók. Amit én nagyon szeretek Valenciában, hogy kis, szűk, kacskaringós utcák és a tágas terek arányosan váltják egymást, amikor már azt hiszem, kész, elvesztem, ott egy nagy tér, és könnyű megtalálni a "kiutat". Itt például említésre és nézegetésre méltó terek szökőkútjaikkal a Plaza del Patriarca, a Plaza de la Virgen, a Plaza de Rodrigo Botet..., illetve a Központi Piac körül húzódó terek (és utcák). Nagyon jó Valenciában az is, hogy az emberek nem szégyellnek kiülni padokra. Imádnak, akár egyedül is ücsörögni, ilyenkor szívesen fordítják a napfény felé az arcukat, vagy beszélgetnek egymással, függetlenül attól, egyébként ismerik-e egymást.

A Plaza de Rodrigo Botet egy január végi napon...

ke_pernyo_foto_2023-01-30_21_20_03.png

Szerintem nem vagyok egyedül, de akár akarok venni valamit, akár nem, a piacozás kiváló program. Turistaként meg helyi lakosként is. Miért? Mert itt igazán el lehet merülni egy kis helyi életérzésben! Szerencsére a gyönyörű, 1928-ban átadott Central Mercat (spanyolul Mercado Central) gondoskodik "nasiról" is, hiszen több sonka-kolbász-, illetve sajtstandon lehet venni sétáló falatkákat, de ugyanígy poharas gyümölcssalátát és smoothie-t is. Európai szinten egyébként ez az egyik legnagyobb központi piac a maga 8000 négyzetméterével. Az elmúlt 2 évben pedig a piac köröli terület is teljes ráncfelvarráson esett át, a gyalogosok, biciklisták, rolleresek és mozgáskorlátozottak számára tették könnyebben használhatóvá. A helyi szemlélet szerint, "mindenki tere" lett.

A cikkben csak saját képeket használtam.

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind "friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

5 +1 kérdés és válasz Valenciáról, amit mindig feltesz valaki a kint élőknek

Mint minden város kapcsán, így Valenciát illetően is van pár olyan kérdés, ami időről időre felmerül a városra vagy a kinti életünkre kíváncsi emberekben... Most ezekre igyekszem átfogó választ adni. (És nem, nincs chorizóból a kerítés, ezt szögezzük le :))

1. Milyen az idő Valenciában? Hány fok van télen?

Valencia leghidegebb hónapja a január, a leghidegebb hét pedig a harmadik-negyedik általában. Napfény ilyenkor is van persze. A hűvösség reggel érezhető, 2-3 fokig is lehűlhet a levegő, de délután 2 körül már a teraszon ebédelhetünk 16-17 fokban. Általában elég tavaszias hangulat jellemzi a telet, Valencia éghajlata mediterrán.

2. Tulajdonképpen mekkora is ez a város?

Madrid és Barcelona után Spanyolország harmadik legnagyobb városáról beszélünk, amely lakosságszáma nagyjából 750 000 fő, az elővárosokkal együtt pedig kicsivel meghaladja az egymilliót. Tehát pont akkora város, amellyel Magyarország nem rendelkezik, így nincs mihez hasonlítani, hiszen nálunk a kb. kétszer ekkora Budapest igencsak "vízfejnek" számít az őt követő 150-200 000-es lélekszámú városok előtt. Valencia mérete élhető, a várost elég könnyű megismerni, otthonává tenni az embernek.

Hangulat az El Cabanyal nevű, rehabilitáció alatt álló negyedben - a környék sztorija külön cikket érdemel majd:

2021-elcabanyal.jpeg

A klasszikus óváros mellett újabb és rehabilitált belvárosi részeket is találni, illetve a belsőbb szakaszokban nagy a "pezsgő" lakónegyedek területe. Ebből kiemelkedik Russafa, ami olyan, mintha Újlipótvárost, a Bulinegyedet és a Diplomatanegyed egy részét összegyúrnánk. (Kicsit kevesebb angol legénybúcsús csapattal és több növénnyel.) Számos étterem, bár, kávézó található itt, de pilates- és jógaközpontok, ezoterikus boltok, fotográfiai labor - a világ egyik legjobbja - illetve több dizájnershop is helyet kapott itt, azaz a modern városi életérzés esszenciáját hordozza magában. (Mi is itt élünk, a választásunk nem véletlen, pontosan Russafa volt a kiszemelt cél.)

Mindezek mellett természetesen Valencia is rendelkezik külvárosokkal, "lakótelepekkel", amik inkább -parkok, hiszen gyakran például medence és saját zöldövezet is tartozik ezekhez az elkerített területekhez. Nem túl nagy, de napi szinten azért elég forgalmas reptere mellett több pályaudvar is gondoskodik a rugalmas közlekedésről más városokba, míg városon belül 6 metróvonal, 4 (időnként a föld alatt is közlekedő) villamos-, továbbá kiterjedt buszhálózat segíti a jövés-menést. (A számozás a metró és a villamosok esetén egymást követi, kvázi a villamosokat is metróvonalként azonosítják egyébként.) Külön kiemelendő, hogy sima metróval a reptérről 20 perc alatt egyenesen bent lehet az ember a belvárosban, ami európai viszonylatban szerintem kiváló! Budapestről egyébként heti 2-szer van közvetlen járat Valenciába.

Mivel 2024-ben Európa zöld fővárosává válik majd, Valencia egészen kiemelkedő bicikliút-hálózattal bír, ami még azok számára is kényelmesen használható, akik egyébként félnének a városi forgalomban tekerni. (Én.)

Egyelőre ValenBisi-t használunk, (ez a helyi "Bubi"), de majd szeretnénk saját bringákat:

ke_pernyo_foto_2023-01-13_11_16_14.png

3. Hogy néz ki a strandolás Valenciában?

Valenciában - nem feltétlen a városhatáron belül, de a városból könnyen, tömegközlekedéssel vagy biciklivel elérhetően - 6 partszakasz található, mind ingyenesen vehető igénybe egész évben. (Igen, láttam decemberben is fürdőzőket!) Ebből az északi partrészek urbánusabbak, sétányokkal, pálmafákkal, éttermekkel, míg délen a természet kedvelői érzik majd jól magukat, ahol a klasszikus homokpart mellett füves tetejű homokbuckák is láthatók. Nyilván a napernyők, napágyak bérlése nem ingyenes, de ezt mindenki maga dönti el, szükségesnek érzi-e. Jellemző érdekesség a helyiekre, hogy "banyatankkal" mennek strandolni is, ezen senki ne lepődjön meg :)

Sütkérezők 2021. augusztus 26-án a Las Arenas beach-en:

ke_pernyo_foto_2023-01-13_11_18_40.png

4. Mi a ROSSZ Valenciában?

Emellett sem szabad elmenni szó nélkül, hiszen a napfényes sávok mögött egy pici árnyék is van - kérdés, kit tántorít ez el egy látogatástól? Sok a kutyagumi a városban, erre egész egyszerűen nem adnak a helyiek, sem a lakosok, sem a hatóságok. Az utcákat takarítják ugyan, de azért érdemes az embernek a lába elé nézni. Nyáron jellemzően jobb a helyzet, mint télen, úgy vettem észre.

A közlekedés és az éttermi kiszolgálás mediterrán habitussal működik, azaz kicsit többet kell várni, mint máshol. A busz kb. menetrend szerint érkezik, (azért mindig odaér, csak pluszmínusz néhány perccel célszerű számolni), egyébként le kell inteni, mint a taxit, ha az adott megállóban több járat is megáll. Az éttermekben, kávézókban pedig simán eltelik negyedóra is, mire valaki felveszi az ember rendelését, de akkor, amikor nyelvi akadályokba ütközve a menüt fejtegetjük épp, ez még jól is tud jönni.

Személyes észrevétel, ez nem mindenkit zavar, de a spanyolok - itt legalábbis - kissé dezorientáltak az utcán közlekedve. Egyik pillanatról a másikra a legnagyobb tömeg közepén is képesek lehajolni cipőt kötni, eltereli a figyelmüket egy másodperc tört része alatt bármilyen kirakat, és baráti körök, családok egyaránt szeretnek teljes széltében közlekedni. Viszont cserébe ők sem türelmetlenek, amikor más vált irányt hirtelen, vagy ki kell kerülni valakit, így célszerű ezzel a szemmel nézni őket!

5. Itt hogy néz ki az önálló tartományi működés? Ők is függetlenedni akarnak, mint a katalánok?

Még nem merültem el egészen Valencia politikájában, viszont ugye, akárcsak Katalónia, ők is egy önálló tartomány / autonóm közösség Spanyolországon belül. Mint ilyennek, nekik is van elnökségük, parlamentjük, bizonyos kérdésekben szabad döntéshozási lehetőségeik. (Ez nem egyenlő az önkormányzatisággal, az külön van.) Saját nyelvük a Valenciano, ez rendkívül hasonlít a katalánhoz, egy olasz-francia-spanyol mixet kell elképzelni. Nem szabad dialektusnak, nyelvjárásnak nevezni, ezek mindegyike teljesen önálló nyelvnek minősül! Azonban, pl. a katalánokkal szemben itt csak lokálpatrióta szinten "erőltetik": minden ki van írva így is, a hivatalokban használják, az iskolában a gyerekek tanulják, de egymás közt a városban a Castellano elterjedtebb. (Azaz a "spanyol spanyol".) Vidéken más a helyzet, de annak a felfedezése még várat magára.

...csak az egyik kedvenc épületfotónk a városból:

ke_pernyo_foto_2023-01-13_11_20_14.png

Függetlenségük, saját kultúrájuk, hagyományaik fontosak nekik, de elfogadással viszonyulnak Spanyolországhoz, tehát az egész független részeként kezelik magukat, szemben a katalánokkal, akik legszívesebben önálló állammá válnának. Erről érdekes megfigyelésem egyébként, hogy amíg Barcelonában az ablakokban rengeteg helyen a tartományi zászló lóg kint, ezzel demonstrálva, hogy az adott lakó a leválást támogatja, Valenciában ez nagyon ritka látvány. Gyakoribb, hogy ez is-az is kint van, tehát a valenciai zászló és a spanyol is, vagy épp, csak az egységet szimbolizáló spanyol.

+1. Milyen a népesség átlag életkora?

Statisztikákat nem néztem, de sok az idős és a fiatal is, bár utóbbiak gyakran mennek el máshová tanulni - ide meg érkeznek helyettük mások -, illetve, az egész népesség-eloszlás harmonikusabbnak hat, mint pl. Magyarországon. Amiért a fiatalok még jellemzően elhagyják nemcsak a régiót, hanem akár az országot is, hogy a megélhetés elég turizmus-központú, aki meg nem ebben akar ténykedni, annak nehéz dolga van. A multicégek tekintetében mind Barcelona, mint Madrid vonzóbb célhelyszín. Viszont program- és művészetpártolók, szeretik a különleges és újhullámos helyeket, és állítólag könnyű itt vállalkozást felfuttatni, ha valaki ráérez az érdeklődők igényeire - na, majd meglátjuk! :)

Személyiségi jogokat semmi esetre sem sértő street fotó: (Russafa negyedben)

ke_pernyo_foto_2023-01-13_11_22_24.png

A cikkben szereplő képek készítője a barátom, Erdős Dániel, így minden szerzői jog őt illeti meg.

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind "friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

Valenciai íz-kalauz - a legfinomabb helyi falatok és kortyok

A helyi ízekkel mindig fokozható egy-egy utazás, kiruccanás, vagy akár a kint élés élménye is. Valencia legjavából válogattam!

A tradicionális és eredeti paella

Ezt a legtöbben nem tudják, én pedig lelkesen szeretem róla tájékoztatni az embereket, hogy az eredeti paella bizony Valenciából ered, az az otthona. Ez annak köszönhető, hogy a város déli régiójában rizsföldek terülnek el, itt terem a paella-rizs, így értelemszerűen, jó pár ételt felhúztak erre. A paella nevű spanyol nemzeti ételben eredetileg semmiféle tengeri dolog nem volt, helyette főként csirke- és nyúlhús, zöldbab és lóbab, illetve csiga kerültek a fogásba. Vagyis, kerülnek mai napig is, ugyanis a sűrű alaplével, tűzön, serpenyőben készített, jó sok sáfránnyal fűszerezett rizses étel eredeti formájának ez részét képezi.

Hol érdemes enni? Úgynevezett "arrozería" nevű helyeken, ami szó szerint azt jelenti: rizsező. Aki esetleg félne a csigától, az találhat sima csirkés változatot is, de elérhető sok helyen az ország más régióiban elterjedt tengeri herkentyűs paella is. Sőt, ami nekem például kedvencem, ez ízlett eddig legjobban, a vegetáriánus paella, amibe babfélék, hagyma és sült paprika kerülnek. Az északi strandok mentén Valenciában - Las Arenas beach, La Malvarrosa, Patacona beach - számos étterem vár "turistabarát" paellával, mert azért azt ők is tudják, hogy a csiga van, akinek kicsit sok lenne...

Ez az eredeti valenciai paella egy Patacona beach-i étteremben, nyúllal és csirkével, ám csigátlanítva. Ahogy kell, nagy serpenyőben felszolgálva, amiből mindenki szed magának:

ke_pernyo_foto_2023-01-12_8_36_03.png

Bocadillo, azaz szendvics - ezúttal CSAK sonkával vagy kolbásszal

A hosszúkás, bagett-szerű kiflikbe nem tesznek mást, mint ibériai sonkát - vagy igény szerint salchichón, esetleg chorizo vastagkolbászt - és kész is a szendvics. Semmi saláta, semmi sajt, és pláne, semmi vaj vagy majonéz. A magyar ízlésnek ez talán egy kissé túl natúr, de szerintem mindenki meglepődne azon, hogy valójában milyen finom. A nagyon friss kenyér-íz, hozzá a hús füstösségének találkozása igazán jól működik együtt ebben a Spanyolország-szerte jellemző, Valenciában sok-sok helyen elérhető ételben.

Hol lehet enni? Szendvicsbárokban, amelyek részben úgy festenek, mint egy hentes, ahogy lógnak a plafonról a sonkák, részben pedig beülős helyek, mint egy gyorsétterem.

Horchata vagy Orxata

Castellano, azaz spanyol nyelven az előbbi, míg Valenciano-ul az utóbbi írásmódot használjuk erre a desszertnek is beillő italra. A tradicionális valenciai orxata chufa-ból, azaz tigrismogyoróból készül, durva megfogalmazásban egy sűrű és édes növényi tej, amit úgy lehet fogyasztani, mint egy turmixot. Minimális magtej-ízzel rendelkezik, de a nagy mennyiségű cukornak hála, ami belekerül, ez leküzdhető akadályt jelent még nekem is, aki amúgy minden növényi tejtől rosszul vagyok. Háromféle állagban érhető el, van a sima, selymes állagú, aztán a semi-granizado, ami félig-jégkásást takar, illetve a granizado, ami gyakorlatilag egy jégkása. A nyári 38 fokban el is kél, amúgy a valenciaiak mindent szeretnek, ami jégkása-formában fordul elő.

Hol érdemes inni? Úgynevezett "orxatería" nevű helyeken, azaz orxatázókban. Ezek közül az egyik legfelkapottabb a Daniel nevű, az orxata a specialitásuk, de igazából egy kávézót, cukrászdát kell elképzelnie a magyar szemnek. Egy másik, ami inkább a helyiek és a belföldi turisták körében népszerű, tradicionálisabb, a Santa Catalina, itt az orxata mellett az országszerte méltán népszerű heti betevő churros is beszerezhető annak, aki szereti. És a hangulat is klasszikus spanyolos, mozaikcsempével, tonett-székekkel, hangzavarral... :)

Orxatázás az egyik Santa Catalinában:

ke_pernyo_foto_2023-01-12_8_53_22.png

Fartón, a "száraz fánk"

Legalábbis én így hívom ezt a süteményt, mert fánk-jellegű ugyan, de annál valóban szárazabb, cukrozott tetejű, aránylag natúr ízű, hosszúkás formájú nasiról beszélünk. Ezt főleg az orxatába szokták tunkolni, sőt, a kettőt gyakran együtt, menüben kínálják. Valenciában ugyanis nem olyan népszerű a churros, mint pl. Madridban, itt néhány helyen lehet kapni, nem minden sarkon - de fartón szinte mindenhol van.

Hol lehet enni? Bárhol, ahol orxatát is adnak, azaz cukrászdákban, büfékben és tradicionális, nem újhullámos kávézókban is gyakran.

Agua de Valencia, azaz "Valencia vize"

18 éven aluliak számára tilos! A felnőtt olvasók viszont bátran kóstolják meg ezt a csodát. Nem olcsó, az összetevői miatt ez majd indoklást is nyer, és többnyire a turisták isszák, de ez még itt lakóként is megéri néha-néha, nézzenek turistának, sebaj! A long drinkben található vodka, gin, cava - ez a spanyol pezsgő -, illetve narancslé.

Hol lehet inni? Számos bárban, étteremben, de nem mindenhol. A spanyolosabb helyeken azért jellemzően előfordul.

Agua de Valencia:

ke_pernyo_foto_2023-01-12_8_37_55.png

Plusz egy: a frissen facsart narancslé

Több standon lehet venni város-szerte, de szinte minden szupermarketben van facsarógép is, így Valenciában tényleg bármikor hozzá lehet jutni egy jó kis juice-hoz. Itt egyébként dobozos narancslevek közt is lehet frissen facsart verziót beszerezni, amelyeknek a szavatossága általában 3-4 nap, ízük pedig kiváló, üti a teljesen friss szintet!

Mi a helyzet a városi narancsokkal?

Valencia utcái telis-tele vannak narancsfákkal, amelyeken a termések beérési szezonja télen, december-januárban esedékes. Ezekről érdemes tudni, hogy nem ehető narancsok, hanem díszgyümölcsök, illatuk azonban erős. Na jó, egyértelműen nem mérgezőek, meg lehet egyszer kóstolni, ahogy az én barátom is tette... De itt gyorsan rájön az ember, hogy elég keserű ízűek, és nem akar hazavinni egy vödörrel. A fogyasztásra alkalmas narancsligetek a várostól kijjebb találhatók, szerveznek ide látogatásokat is, egyébként régió-szerte sok van belőlük, így garantált a mindig friss és aránylag olcsón beszerezhető gyümölcs a háztartások számára. Hogy pontosan mitől különleges a valenciai narancs, miért lehet róla áradozva beszélni, arról pedig egy másik cikkben írok majd!

A valenciai városi narancsfákat tavaly meg is festettem, (a kép azóta elkelt):

284174371_1659038434451840_3017805287964182385_n.jpeg

---

Üdvözöllek a blogomon, mint a neve is mutatja, engem Virágnak hívnak, és 2023. januárjától Valenciában élek a párommal. Ez az első külföldre költözésem, és mind " friss helyiként", mind pedig "turista szemmel" igyekszem dokumentálni azt, milyen is itt lenni. Ezzel nem titkolt szándékom, hogy meghozzam a magyarok kedvét egy-egy valenciai városlátogatásra, hiszen újonnan választott otthonomról azt gondolom, lenyűgözően szerethető hely. Aki pedig a kiköltözést fontolgatja, a szememen keresztül egy kicsit jobban ráláthat, neki tetszene-e Valencia... :) A blogra felkerülő fotók mind sajátok, (vagy én, vagy a barátom készítette őket), így ezek felhasználása engedélyhez kötött!

Ahol a legmagasabb a napos órák száma...

...Legalábbis, Spanyolország-szerte. Ez Valencia. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy ezért költöztünk pont ide Budapestről, de azért benne volt a pakliban. Az első bejegyzésben minden olyasmit összeszedek Nektek, amit ÉN személy szerint szeretek Valenciában, és ami belejátszott, hogy a párommal közös döntésként, ezt a várost választottuk új otthonunknak.

ke_pernyo_foto_2023-01-11_17_55_04.png

Magyar szemmel Valencia

Még frissek-újak vagyunk Spanyolország harmadik legnagyobb városában, ami lakosságát tekintve a magyar főváros kb. felét teszi ki. A "hasznos városrészek" viszont sokan vannak, azaz tágas az a tér, amelyben az ember nézelődhet, ehet-ihat, szórakozhat, kulturálódhat. Magyar szemmel az egyik első komolyabb furcsaság, hogy a spanyolok a főzést mintha nem igazán kedvelnék, ellenben napi szinten ülnek ki a teraszokra - a 16-18 fokban bizony januárban is, ami a leghidegebb hónap Valenciában - mert valahogy úgy vannak ezzel, hogy "most kell magunkat jól érezni, nem holnap", így mindig megragadják az alkalmat egy kávéra, sörre, borra vagy kisebb vacsorára. Ünnepek alkalmával is a házon kívül fogyasztást preferálják az otthoni vendégfogadással szemben. Emellett, egyedül is szívesen ücsörögnek be és ki ide-oda, kortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül.

Valenciai hölgyek a teraszon 2021. augusztusában:

ke_pernyo_foto_2023-01-11_17_45_03.png

Spanyol tányér

Magyarországon a tányér minél inkább meg van pakolva, annál jobb, de a spanyolok nem így vannak ezzel. A tapas-kultúra valójában azt jelenti, hogy a kellemes italok mellé kikérnek egy-egy kis tányérkán finomságokat, hogy jobban csússzanak a sörök, borok, vermutok. Sangriát jellemzően a turisták isznak, bár van Valenciában egy nagyon finom, ahhoz hasonlatos ital, a "Tinto de verano", azaz a "A nyár vöröse", amelyet náluk is szoktam elvétve látni az asztalokon. Míg itthon egy "tapasbár" általában éttermi élmény, hiszen "ma este akkor jó kis spanyol kaját eszünk", Valenciában a tapas minden egyes nap velejárója, ahogy a bárbéli időtöltés is - és bizony szinte minden bárban van tapas. Vagy minimum "pintxo", ami kis falatnyi szendvicseket takar mindenféle feltétekkel véres hurkától a kolbászkrémen át a kecskesajtig, és alapvetően Baszkföldről ered.

Pintxo-k - a fogyasztás zárásával, fizetéskor meg kell mutatni a nálunk lévő pálcikákat, mivel amúgy szabadon, pultról lehet begyűjteni a falatkákat.

ke_pernyo_foto_2023-01-11_18_02_10.png

Az új meg a régi meg az ember maga

A Mediterráneum egyik legvonzóbb vonása nyilvánvalóan az építészet, a kis macskaköves, szűk utcák, az egyszer homokszínű, máskor színes épületek és az aprócska boltok... Node, Valencia némiképp kilóg a sorból, ugyanis, bár nagyon szép óvárossal rendelkezik, a Santiago Calatrava által tervezett Művészetek és Tudományok Városa nevet viselő kulturális épületegyüttes monumentális, modern, futurisztikus és egészen különleges hatást, arculatot ad a városnak. Nem véletlenül vált az elmúlt nagyjából 20 évben, amióta elkészült, különböző forgatások és események helyszínévé, továbbá varázsol el időről-időre sokezer látogatót. A város felújításairól egyébként a vezetés úgy nyilatkozik, hogy szeretnék, ha minden ember valóban otthonának érezné Valenciát.

Grandiózus épületek:

ke_pernyo_foto_2023-01-11_17_53_02.png

Valencia másik különlegessége - amelyhez kapcsolódva egyébként ez a városrész is elterül - a Túria nevet viselő kiszáradt folyómeder. A Túria folyót az 1957-es nagy árvíz után inkább a várostól délre terelték, a medrét pedig parkosítottak az évek során - végül 1986-ban került átadásra. Mostanra a város egyik legkomolyabb közösségi élményt, sportolási lehetőséget, természeti közelséget, romantikus andalgást és mindennapi feltöltődést biztosító terepe. Összesen 9 km-es zöldterületként fut végig a városon, felette pedig 18 csodálatos, történelmi híd köti össze a város oldalait egymással. (És a mi egyik személyes kedvencünk is Valenciában.)

Parttól partig

Valenciában mind a 6 partszakaszt ingyenesen lehet használni. Míg a kikötőtől északra elterülő strandok urbánusak, tágas, pálmák és éttermek övezte sétánnyal, addig dél felé haladva természetes környezetet, zöld tetejű homokbuckákat találni... Amelyek után aztán El Salernél, ez már Valencia egyik elővárosa, egy nemzeti park széléhez ér az ember. Az El Saler nevű partszakasz egyébként csodálatos, bár eddig csak téli szezonban láttuk, nagyon várom, hogy strandolóként is kipróbálhassam.

El Saler 2023. január 4-én:

1a523d70-79ef-401c-b515-a5c09ca04995.JPG

---

A háttérsztorink:

2019. nyarán Barcelonában azt éreztük, ez az első város külföldön, ahol tudnánk élni. Azonban a katalán helyzet számunkra nem túl biztató, pláne, hogy az "eredeti" nyelvet, a Castellano-t, amit mi spanyolként ismerünk, ők nem szívesen használják, rögtön két nyelv pedig sok lett volna a nulláról. Aztán egymástól függetlenül, mindketten olvastunk Valenciáról, ami szintén nem kisváros, de annyival kisebb, ami élhetővé teszi, itt a saját nyelvüket, a Valenciano-t nem annyira erőltetik, és nem is akarnak önálló állammá válni. Viszont sok ponton hasonló a két város hangulata, és mindkettő rendelkezik tengerparttal - aminek híján Madrid például szóba sem jöhetett. Egyenes repülőjárat van Budapestről, 3 órás az út, így a látogatások is könnyen megoldhatók. A covid 2 évében álmodoztunk, tervezgettünk, végül mindennel együtt, ideértve az én szövegíró vállalkozásom lezárását és a barátom felmondását a munkahelyén, úgy döntöttünk, kiköltözünk, és 2022. novemberében már lakást is találtunk kint... A folyamat pedig január elején ért "finisbe".

süti beállítások módosítása